Bölcsőde

2007 szeptemberében nyitottuk meg kapuinkat a bölcsődés korú gyermekek előtt, azzal a céllal, hogy a korai idegen nyelvi nevelést a Montessori módszerrel kombinálva elérhetővé tegyük a bölcsődés korosztály számára.

Óvoda és

Iskola-előkészítő

2002-ben nyitottuk meg kapuinkat  alternatív óvodaként, elsőként ötvözve a Montessori pedagógiát a korai angol nyelv bevezetésével.

Tanulócsoport

A Montessori környezet megadja minden gyermek számára azt a lehetőséget, hogy fejlessze saját tanulási készségét képessége és aktuális érdeklődése alapján.

Montessori Mária Kétnyelvű

Bölcsőde – Óvoda – Tanulócsoport

Montessori Mária csodálatos pedagógiai elveire támaszkodva és a Montessori eszközök széles skálájának segítségével mi a gyermekeinket a  önállóságra, kreativitásra, kétnyelvűségre és önmegvalósításra neveljük.

Nálunk a gyerekek a legfontosabbak!

0

Pedagógus

0

Gyermek

0

Évnyi tapasztalt

0

Csoportok száma

Szakmai életünket, mindennapjainkat a gyerekek személyiségének, képességrendszerének optimális
kibontakoztatása köré szervezzük.

Intézményünkben nemcsak angolul tanulnak a gyerekek, hanem egész nap folyamán angol nyelvű nevelésben is részesülnek: a mindennapos élethelyzeteken túl számos tantárgy tanításában, foglalkozásokban, fejlesztésekben és a szabad játékban is megjelenik a második nyelv.

Pedagógusaink

Hierholczné Faragó Tünde

fenntartó – szakmai vezető Montessori óvodapedagógus

Szabóné Haulik Judit

intézmény vezető – magyarul nevelő óvodapedagógus/ Montessori pedagógus

Simon Ivetta

magyarul nevelő pedagógiai asszisztens / Montessori pedagógus, gyógypedagógus-logopédus

Fazekas Tímea

angolul nevelő óvodapedagógus/ Montessori pedagógus

Teski Annamária

angolul nevelő óvodapedagógus

Negyeliczky Eszter

angolul nevelő óvodapedagógus

Varga Rebeka Mónika

angolul nevelő óvodapedagógus

Miklós Mónika

Montessori végzettségű csecsemő- és kisgyermeknevelő

Márkusz Panni

angolul nevelő pedagógiai asszisztens / Montessori pedagógus

Szobota Erzsébet

angolul nevelő óvodapedagógus / Montessori pedagógus / Tanító

Csepel Szolgálatáért és Bárczy díj Kitüntetés – 2019

Hierholczné Faragó Tünde 2015 óta a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője. “Felemelő érzés, hogy értékeli a kerület a szakmai munkámat, melyet 32 éve, itt Csepelen pedig 28 éve kezdtem el. Nagyszerű érzés, hogy alkottam, alkotok, hagyok magam után valamit a mostani és a jövő generációinak egyaránt. Ilyen például a kora idegennyelvi nevelés fontossága, a Montessori-pedagógia hatékonysága, az SNI-ellátás integrációja és egy olyan szervezet, mint a Csepeli Egyesített Óvodák létrehozása, továbbá a Montessori kétnyelvű Óvoda és Bölcsőde létrehozása ahol érték a szaktudás, az intézmények irányítása az együttműködés pillérén nyugszik.”

Soron következő esemény: Farsang

0 days 0 hours 0 minutes 0 seconds

  • Örülünk, hogy egy olyan közösség vagytok, ahol a gyermekünket nyugodtan ott hagyhatjuk, és ahonnan a nap végén élményekkel és tudásban gazdagon jön el.

    Noémi, Laci
  • Amikor elkezdtünk új óvodát keresni a nagy fiunknak, nagyon rossz tapasztalataink voltak az előző, állami óvodával kapcsolatban. Mindenképpen egy sokkal gyerekközpontúbb, sokoldalú, fejlesztő óvodát szerettünk volna találni, ahol jó és megértő nevelők vannak. Akiknek a gyerek az első, ahol a gyermek kibontakozhat, felszabadultan önmaga lehet, frusztráció nélkül. Ahol megtanítják önállóan gondolkodni és tevékenykedni, emellett játékosan fejlesztik képességeit. Fontos volt a nyelvtanulás is, ami most Magyarországon nehézkes, még az iskolákban is. Úgy éreztük, nehéz dolgunk lesz, de nem akartunk belefutni egy újabb rossz választásba. Szerencsére hamar rátaláltunk a csepeli Montessori óvodára és egy nyílt nap után tudtuk, hogy megtaláltuk. Reményeink maximálisan beigazolódtak és nem csalódtunk, sőt…Azóta mind a három kicsi fiunk odajár, egy bölcsis és két óvodás. Nagyon szeretnek ott lenni, nálunk nincs reggeli kiborulás, hogy nem akarnak oviba/bölcsibe menni. Imádjuk, hogy sok fakultatív foglalkozás közül lehet választani és sok színes programra van lehetőség évközben. Az óvónéniket, bölcsödei nevelőket és dadusokat mindegyikőjük nagyon szereti, és ami nagyon fontos, hogy őket is viszontszeretik, sok törődést kapnak. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt az intézményt.

    Veresegyházi Éva
  • A gyermekközpontú, egyéni igények, értékek és érdeklődés alapján felépített fejlesztés eredményeként kiegyensúlyozott, kreatív, magabiztos, toleráns, tanulni szerető gyerekként lépnek az iskola világába az itteni óvodások. Jó érzés látni, hogy itt őszintén szeretik a gyerekeimet.

    Serfőző Dorottya
  • Óriási tévedés azt gondolni, hogy a reformpedagógia olyan út, amiről nem vezet leágazás az állami oktatási rendszerbe. Olyan alapokat kapott Ármin, amivel megállja helyét az állami iskolában is, ahol most 2. osztályos. A módszer ugyanis olyannyira erős, például matematikában, hogy a gyerekek a visszajelzések alapján kimagaslóan teljesítenek. Ha tehát valaki olyan bölcsödét, óvodát keres, ahol a cél az, hogy gyermeküket személyre szabottan, egyéni képességeinek megfelelően, egyéni fejlesztésben részesítve, nyitott, szerető, toleráns környezetben neveljék, ráadásul mindezt két nyelven, akkor már nem kell tovább keresgélnie. Köszönjük!

    Birta Veronika
  • Szakmailag felkészült, barátságos, kedves és lelkes pedagógusok veszik körül a gyerekeket. Ez nem egy gyerekmegőrző, itt szeretik, fejlesztik, dédelgetik, tanítják a gyerekeket, gondoskodnak mind a szellemi, mind a lelki fejlődésükről. Az itteni pedagógusoknak ez nem csak egy munka, hanem hivatás. Köszönjük!

    Vígh Orsolya
  • Sehol nem tapasztaltuk azt a fajta kiemelkedő szakmai kompetenciát és pozitív emberi hozzáállást, mint itt.

    Vera, Dávid

BÖLCSŐDE, ÓVODA ÉS ISKOLA ELŐKÉSZÍTŐ,
 – TANULÓCSOPORT


1214 Budapest, Akácfa u. 20.

Hierholczné Faragó Tünde: +36 30 372 4502

Szabó Éva: +36 20 352 0575

 montessoriovibolcsi@gmail.com

 montessoriiroda@gmail.com


Nyitva tartás:

07:30 – 17:30

Maria Montessori módszerrel az óvodás gyermekekért Alapítvány

18695209-1-43

Kérjük támogassa Alapítványunkat adója 1%-ával!

bkrekacsHome