2017 szeptemberében megnyitja kapuit Csepelen a Montessori Mária Kétnyelvű Óvoda és Bölcsőde Iskolája. Ennek kapcsán kérdeztük a fenntartót és Szobota Böbe szakmai vezetőt.

Honnan jött az ötlet?

Sz. B.:Az iskola nyitás gondolata nem újkeletű nálunk. Mivel vegyes életkorú óvodai csoportokkal dolgozunk, így a két csoportban is bőven akadnak szülők minden évben, akik tanácstalanul állnak az iskolaválasztás előtt. Részben azért, mert szeretnék  tovább vinni a kétnyelvűséget a gyermek életében (a korai nyelvtanulás egyik nagy problematikája a nyelv megtartás), részben pedig fontos számukra ez a fajta szeretetteljes, stresszmentes miliő, amit mindenképpen biztosítani akarnak a tanuláshoz való viszony alakulásának kezdeti éveiben. Ha ezt a két elvárást vesszük figyelembe számtalan kiváló alternatív, önkormányzati, magán iskolát találunk, de szűkös a keresztmetszet. Vagy az angol nyelv  folytatásáról kell lemondani, vagy pedig a “kemény iskola” elvárásrendszere előtt kell fejet hajtaniuk. Nehéz a döntés, ezen szeretnénk könnyíteni egy kétnyelvű, családias hangulatú, feszültségmentes tanulást biztosító Montessori iskola létrehozásával.

Kétnyelvűség? Hogyan zajlik?

F.: A kétnyelvű nevelésben már 15 éves tapasztalatunk van. Az óvoda nyitása óta az úgy nevezett kéttanáros modellel dolgozunk, ami mind az egyéni fejlesztés szempontjából isteni, mind pedig lehetővé teszi, hogy a napi nevelés folyamatában az egyik tanár magyarul, a másik pedig angolul kommunikáljon a gyerekekkel. Ezt a rendszert visszük tovább az iskolára (és ez a modell működik a bölcsődében is), miért is ne? Jól bevált módszer a “co-teaching”, rögtön van szakmai visszajelzésed a kolléga személyében, egy-egy oktatási, nevelési helyzetben ketten tudtok jelen lenni, több figyelem jut egy-egy gyermekre és így  a differenciálás, egyéni képességek figyelembe vétele is könnyebb. És persze nem mellékes szempont a kis csoportlétszám sem, ezt 20 főben maximalizáltuk. Ez az a létszám, amivel még nagyon jól megvalósítható az egyéni fejlesztés is.

Miért Montessori?

Sz. B.: A legegyszerűbben megfogalmazva: mert jó. Félretéve a viccet, ez a módszer pontosan ennek az életkornak a tanulási stratégiáit alapozza, bővíti. Nagyon jól megvan még benne az óvodás gyerekeket segítő (de a kisiskolás korban is jelen levő) szemléletesség, cselekedtetés, ami idővel az absztrakt gondolkodás kialakulásához vezet. Ez az a módszer, amelyben az alapkompetenciák fejlesztése kerül fókuszba: az eszközök az alapkultúrtechnikák (írás, olvasás, matematikai alapműveletek) elsajátításában vannak nagy segítségünkre, mindemellett az önálló tanulási szokások kialakulását szorgalmazzák, minden eszköz önellenőrzést is tartalmaz, mindenki a saját munkáját tudja kontrollálni. Fontos momentum ez a reális énkép kialakulásában is.  A tanulási formák nagyon sok variációját teszi lehetővé, nem kis mértékben építve a felfedezéses tanulásra. A kíváncsiságra alapozunk, ezt az óvodáskorból hozott tüzet próbáljuk ébren tartani, szükség esetén élesztgetni.  Mi nem a lexikális tudás átadásában vagyunk jók. Az csak egy eredménye lesz az önálló tanulásnak.

Hogyan valósul meg a gyermekek számára nyújtott – az alternatív pedagógia által gyakran hangsúlyozott- plusz szabadság, gyermekközpontúság?

Sz. B. Azt hiszem, a szabadság leginkább a gyerekek racionális önállóságában jelenik meg. Igyekszünk olyan korlátokat, idő és térbeli kereteket nyújtani a gyerekeknek, melyek később stabil mankóként szolgálnak az önállósághoz, az önálló tanuláshoz. Egyértelmű és fejlődést szorgalmazó szabályok kialakításával (pl. napirend) teremtjük meg a gyerekek számára azt a szabadságot, melyben balesetmentesen és önállóan tudnak tanulni, mozogni, fejlődni. A szabályoktól egészen indokolt esetben eltérünk, ha az a gyermek pszichés, érzelmi vagy értelmi fejlettségét elősegíti, ebben is differenciáltan. A gyermekközpontúságunk mibenlétét pedig a tényleges személyre szabott oktató munkában, valódi egyéni bánásmódban látom, és ugyan közhelyes, de nélkülözhetetlen a gyerekek iránti szeretet és az a fajta elfogadás, ami egy kicsit azért mindig keresi, a fejleszteni, “csiszolnivalót” a gyerekeken.

Miben tér el a pedagógus szerep és miben tekintetek másként a gyermekekre egy „hagyományos iskolához” képest?

Sz. B.:Valószínűleg furcsának hat majd leírva, de érdekesnek találjuk a gyerekeket. Van bennünk egy természetes kíváncsiság, vágy arra, hogy megismerjük őket, ki hol tart a fejlődésben, kit mi foglalkoztat éppen, mit gondolnak a felnőttekről, vagy éppen egymásról. Hogyan játszanak együtt, hogyan oldanak meg konfliktusokat, mitől szomorúak, hogyan lesznek vidámak. És persze a nevelés, oktatás folyamata is érdekes, melyik kisgyermeknél mi a bevált módszer, hol tart az iskolai ismeretanyagban, mi akadályozza abban, hogy bizonyos alap képességekre szert tegyen…hogyan tudom rávezetni a szorzás és összeadás közötti összefüggésekre, vajon melyik lesz az a lépés, amikor a betűk egymásutániságának olvasása összeolvasássá érik. Erre a kíváncsiságra építjük az első hónapunkat. Hogy megismerjük őket, megtudjuk, milyen csoporttal van dolgunk, és ugyan a célkitűzések valamennyire központilag adottak, (hova kell eljutni félév végére) ezzel együtt szeretnénk azt is tudni, hogy kivel miben szárnyalhatjuk túl a kötelezően előírtakat. (Természetesen tisztában kell lenni azzal is, kit kell segíteni abban, amiben fejlesztésre szorul.) Az így megismert gyerekekre építjük a féléves tervet.

Hogyan építitek ki az osztályok szabályrendszerét?

Sz. B.: Természetesen ez egy iskola, vannak keretek, amelyek alapkövei az eredményes, nyugodt oktatásnak, ilyen a kiszámítható, biztonságot adó napirend. A csapaton belüli szabályrendszert igyekszünk némi irányítással, de az osztállyal együtt alakítani. Ezek azok a szabályok, amelyek év közben is alakulnak, formálódnak , mert nem egységes köztünk, kollégák között sem a konszenzus. Vannak azonban olyan szabályok, amelyek a balesetmegelőzésre szolgálnak, ezek kőbe vannak vésve, és bár újra és újra megbeszéljük őket, nem feltétlenül alkotjuk őket közösen. Az erkölcsi normák kiépítésére nagy segítségünkre vannak a népmesék, tanmesék, csoportkohéziót erősítő dramatikus játékok illetve azok a mesék, amelyeket egy-egy nevelési helyzetre mi alkotunk meg, de ezek csak segítségül szolgálnak azokhoz az alapelvekhez, amelyekből nem engedünk: nincs tolerancia az agresszióval, kierekesztéssel szemben. Ez alap.

Mik az eddigi visszajelzések?

F.:Nagyon jók. Mivel az iskolánk megszületését magát is a szülői igények hozták létre, van aki már a középső csoportos korú gyermekét beíratná. Főleg azok között nagy a kíváncsiság, akiknek van már tapasztalatuk az iskola rendszerrel kapcsolatban. Persze nagy az aggodalom. A kezdetek minden intézmény alakulásánál egyfajta szükségszerű bizonytalansággal járnak: nem lesz túl liberális szellemiségű a suli? vajon működik majd az adaptáció? biztosítják majd az átjárhatóságot az állami iskolákba? nem lehetne bepillantást nyerni az iskola életébe? Ilyenkor azt szoktuk javasolni, jöjjenek el, nézzék meg, hogyan működik az óvodánk, mert elvekben, légkörben ugyanezt visszük tovább és a módszertani alapokat is nagyon jól lehet látni. Az átjárhatóságot pedig a NAT biztosítja, egységes követelmény rendszernek kell megfelelnünk, ez adott. Az, hogy ezt a tudást a gyerekek hogyan érik el, hogyan tudják megtartani és a gyakorlatban adaptálni, milyen egyéb kompetenciákhoz jutnak, a későbbiekben milyen emlékeik lesznek az általános iskolás éveikről, az rajtunk áll. Célunk az, hogy a gyerekeket biztos alapkompetenciákkal, önálló tanulási szokásokkal, kiegyensúlyozottan engedjük majd tovább.

Érdeklődni az iskola.montessori@gmail.com emailcímen, valamint személyes találkozóhoz időpont egyeztetés: 06-20/352-0575.